Régóta foglalkoztat ez a kínzó kérdés. Azért aludni tudok, és bár vissza tudom tartani a röhögést, amikor szembesülök vele, igazából együtt lehet vele élni. Mégis minden egyes alkalommal megdöbbent, hogy tíz esetből legalább hatban, ha éppen el szeretném hagyni a tömegközlekedési járművet, a felszállók ezt oly módon akadályozzák, hogy elém állnak, és/vagy bambán a szemembe is néznek. (vagy csak le maguk elé) Várakoznak. Arra hogy fel tudjanak szállni, még akkor is, ha tétlen várakozásukkal sajátjukat hosszabbítják meg, hiszen amíg én nem tudok leszállni, addig ők nem tudnak fel. Így tovább.

Mi okozza ezt? Mintha ezernyi alzheimeres tanulna újra járni, és az élet, együttműködés csínját-bínját. Miért teszik újra és újra ezt az emberek? Miért nem képesek megérteni, megfigyelni, szocializálni magukat? Nem elég hogy a fel és leszállás sokkal hosszabb, de így mindenki óhatatlanul hozzáér a másikhoz, összetorlódnak stb.

Megfigyelésem szerint mintha a jobb helyekért menne a harc. De hol lehetnek a gyökerek? Mintha azok, akik előbb szállnak be, jobb helyzetben lennének? Például, előbb találnak ülőhelyet?

Végeztem ezért egy kis megfigyelést, ma 4-6-os villamossal, metróval átszállással, busszal utaztam, majd ugyanezt visszafelé A 4-6-os villamoson egy ajtónál egyszerre – az általam vizsgált időpontban – átlagosan 6-7 ember akart fel, és legtöbb esetben közel ugyanennyi leszállni. Összesen 6 megállót mentem, és négy ajtót tudtam egyszerre megfigyelni. A metró esetében szintén 4 ajtót tudtam figyelni, és a két vonalon összesen 10 állomást utaztam, de itt a ki és beszállók átlaga csak 4-5 volt, míg a busznál csak két ajtót figyeltem, de azokat 16 megállón keresztül, végállomástól-végállomásig. Itt az átlag 3 fő ajtónként. A megfigyeléseket oda-vissza végeztem. Hozzávetőleg 880 ember felszállási szokásait volt szerencsém megvizsgálni. Ezek alapján az alábbi megállapításokra jutottam:

·        A vizsgált felszállási események több mint felénél, 62%-ban nem engedték rendesen el a leszállókat, a jármű ajtaja mellet várakozva.

·        Abban az esetben, ha egy eseményen belül egy utas az ajtó elé állt, nehezítve a leszállást, akkor több mint 80%-ban a többiek is alkalmazkodtak ehhez, és ők is fokozták az őrületet.

·    A nem helyet engedő felszállók 90%-a még akkor sem foglalt ülőhelyet, ha egynél több szabad hely volt elérhető járművön felszállásuk után.

Összegezve, számomra értelmezhetetlen hogy mi a hozzáadott értéke ennek a mindennapos frusztrációt okozó viselkedésnek. Talán az érintés hiánya hozza ki ezt az emberekből? Valami vírus vette át a hatalmat felettünk, és titokban befolyásolva szokásinkat biztosítja átjutását más gazdatestekbe? Ha vannak ötletek, csak bátran!